Meg kell találni azt a piaci rést, amelyre magyar légitársaság alapítható

A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az államtitkár közlése szerint a földi kiszolgálás és a repülőgép karbantartással, javítással foglalkozó leányvállalatok működnek, a nagy probléma a hajózást biztosító légitársaság. Völner Pál szerint a piac átrendeződésének jele, hogy a fapados légitársaságok mellett a nagy légitársaságok is fokozzák aktivitásukat Budapesten.

Azt, hogy eddig miért nem lehetett létrehozni a már régen tervezett légitársaságot, amire Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint kész terv volt, az államtitkár azzal magyarázta, hogy olyan légitársaságot hagyott hátra Oszkó Péter, amelyben egy 5 százalékos orosz tulajdonosnak vétójoga volt és van. (Az orosz Vnyesekonombankról van szó - a szerk.) Az orosz részvényesnek nem volt érdeke a Malév csődvédelme, mert akkor a 100 millió eurós hitelének legfeljebb 10-20 százalékához jutott volna hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi lett a korábban beharangozott befektetőkkel, Völner Pál kifejtette: ezt a Malév "környezete nem tette lehetővé". Most pedig már nincs Malév, amelynek meglennének a repülőtéri leszállási engedélyei, a kedvező idősávok, amelyek külön értéket képviselnek.

Az interjúban az államtitkár elmondta, hogy a vagyonfelügyelő feladata konszolidáltan megoldani a helyzetet, kivezetni a céget a piacról úgy, hogy az a dolgozóknak is minél kisebb megrázkódtatást jelentsen. A Malév munkatársak megkapják a januári bérüket, éppen ezért nem fizette ki a Malév a Tel Aviv-i repülőtéren a közel 400 ezer dolláros tartozást. A felszámolási eljárásban megvannak a garanciák arra, hogy milyen juttatások járnak a dolgozóknak, ezért van az állami bérgarancia rendszer. Völner Pál úgy fogalmazott: "nem engedhető meg, hogy a dolgozók juttatások nélkül maradjanak, s különösen nem, ha ez egy állami tulajdonban lévő társaság.

Az, hogy a pénteken létrehozott válságstábot megszüntették igazolja, hogy zökkenőmentesen sikerült kezelni a Malév leállását. A pénteki torlódástól eltekintve nem volt probléma, még a külszolgálatokat, a konzulátusokat is bekapcsolták az utasok megsegítésébe. Más csődbejutott légitársaságokhoz, például a spanyolhoz képest, talán sikerült minimalizálni a problémát - vélekedett az interjúban Völner Pál.

Arra a kérdésre, hogy hogyan kaphatott nemrégiben ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt a Malév, az NFM államtitkára kifejtette: éppen ezért nem volt fizetésképtelen a légitársaság, és - fűzte hozzá - minden újabb hónapnak értelme lett volna. A Malév 100 milliárd forintot meghaladó bevétele mellett a turizmus élénkítésével, a közterhek megfizetésével jóval nagyobb értéket generált, lényegében nettó befizető volt.

A Malév leállása előtt megjelent kormányrendeletek már előrevetítették a csődöt, a Malév mégis értékesített még repülőjegyeket - tette fel a kérdést a riporter. Völner Pál kifejtette: a stratégiailag kiemelt társasággá nyilvánítás, a kétmilliárd forint elkülönítése mind azt jelezte a Malév-jegyet vásárlók számára, hogy bármi történik a légitársasággal, akkor kártalanítják az utasokat.

A riporter összefüggésbe hozta a bérelt Malév-repülőgépek lízingcégének írországi bázisát a Ryanair ír fapados légitársaság gyors megjelenésével a budapesti repülőtéren. Szóba hozta azt is, hogy az ír légitársaság már állásajánlatot is adott a Malév-dolgozóknak. Völner Pál annyit mondott, hogy más légitársaságok is "rákészültek" a Malév leállására. Furcsának tartja ugyanakkor az ír légitársaság viselkedését, de a Ryanair már korábban bejelentette, hogy fokozza az aktivitását a magyar piacon.

A Malév leállása problémát jelenthet a repülőteret üzemeltető Budapest Airporttal kapcsolatban is. Arra a felvetésre, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ügyvédi irodával is szerződést kötött a privatizációs szerződés megvizsgálására Völner Pál kifejtette: nem tud kötbérfizetési kötelezettségről. Azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint vissza kellene fizetni a privatizációs bevételt, az államtitkár azt mondta: "a szerződésnek sok olvasata van, jól teszi a miniszter, ha megvizsgáltatja". Völner Pál hozzáfűzte: módosítások és a privatizáció után további értékesítések is voltak.

Forrás: MTI


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.