Orbán Viktor: még újraindulhat a Malév

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása - közölte a kormányzati portál az MTI-re hivatkozva.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása. "Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, hiszen a XXI. század nemzetgazdaságához hozzátartozna egy jól működő, veszteséget nem termelő nemzeti légitársaság, amelyben "nyilván az államnak is lehet tulajdona, de magánbefektetőknek is kellene benne lennie". Azonban az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon - mutatott rá.

Azonban

ha van a láthatáron olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte.

A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban - amit fájdalmasnak nevezett - azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnek. A 2000-es évek közepétől, amikor a Malév működése megkívánta, a kormány közvetlenül tőkét, hitelt juttatott a társaságnak, ezért a cég, bár veszteséges volt, de "eldöcögött".

Az Európai Unió azonban ezt megvizsgálta, és úgy döntött, hogy e támogatás versenyellenes, Magyarországot pedig eltiltotta ettől, sőt a Malévnek vissza is kell adnia a magyar államnak mintegy százmilliárd forintot, ám a légitársaság egy fillért sem tud visszafizetni - fejtette ki Orbán Viktor, majd úgy összegezte: "a kormányt eltiltották a Malév fenntartásától és továbbműködtetésétől". Befektető pedig mindeközben nem érkezett - tette hozzá, megjegyezve, hogy az eddigi tárgyalások az európai gazdasági helyzet miatt "nem realizálódtak".

Egy dolgot lehetett tenni:

a kabinet állami vagyonfelügyelőt nevezett ki azért, hogy az előbb-utóbb bekövetkező leállás rendezett formában történjen - közölte, emlékeztetve egyúttal arra a kormányhatározatra, amely tartalmazza azt, hogy milyen segítséget kaphatnak azok az utasok, akik már megváltották a jegyüket, illetve már Magyarországon kívül tartózkodnak, és haza kell jutniuk.

"Próbáltuk valahogy ellökdösni, pályán tartani a Malévet, ameddig csak lehetett. Itt a vége, eddig tudtuk. Nem lehetett már tovább húzni ezt, mert fizikailag is elvesztettük volna a külföldön letartóztatott gépeinket. Tehát meg kellett állni" - zárta szavait a miniszterelnök.


Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.