hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

Aranykulcs - BTDM együttműködés

A BTDM Nonprofit Kft. több évnyi kihagyás után ismételten a Magyar Szállodaportások ARANYKULCS egyesületének pártoló tagjává vált, amelyet a felek a héten együttműködési megállapodásban is rögzítettek.

hirdetés

A párbeszéd már tavaly elindult a két szervezet között, amelynek első sorban a Budapest kártya fejlesztése és szállodai értékesítésének optimalizálása, növelése volt a fő témája.
Ungár Tamás, az Aranykulcsosok elnöke és Molnár József a BTDM Nonprofit Kft. ügyvezetője megállapodtak abban, hogy rendszeres negyedéves találkozókon értékelik az eltelt időszakot és a jövőre nézve közösen próbálnak meg a főváros turizmusának fellendítéséért fellépni. Az igényesebb szolgáltatások kommunikálása volt mindkét vezető egyik legfontosabb szempontja, valamint hogy olyan rendezvények, attrakciók legyenek Főváros szerte, amelyek idevonzzák a turistákat. Remek példája az ilyen rendezvényeknek a BTDM szervezésében megvalósuló Vörösmarty téri Karácsonyi vásár, melyre 2011-ben is több mint félmillióan voltak kíváncsiak.
A Budapesti Karácsonyi Vásár a főváros leghosszabb rendezvénye, amely a téli holtszezonban jelentős mértékben befolyásolja a budapesti vendégek számát, hiszen számos turista, kifejezetten erre a magyar hagyományokat ápoló, ünnepi hangulatú, autentikus vásárra időzíti látogatását.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés