Újra versenyt hirdet a Coninvest
A tavalyi év során megrendezett Restaurant design pályázat sikerén felbuzdulva a Coninvest idén tavasszal ismét felkarolja a fiatalokat, ezúttal a food art jegyében.

Az esemény fővédnöke Ugo Pradella, az AngeloPo séfje, aki mellett Bíró Lajos (Bock Bisztro), Kapolka Ágnes (Food Artist), Kovács László (Vendéglátóipari Testület elnöke), és Segal Viktor (séf, gasztronómiai tanácsadó) értékelik majd a beérkezett illetve a döntő során elkészült munkákat.
A napokban meghirdetésre került Food&Design Pályázatra olyan 18–25 év közötti vendéglátóipari hallgatók vagy végzettséggel rendelkezők jelentkezését várják, akik a food design területén szeretnék összemérni erejüket. A pályázóknak szezonális alapanyagok felhasználásával kell bőrös csirkemellet elkészíteniük és tálalniuk, maximum kétféle körettel, valamint egy mártással. Az ételről készült fotók, valamint a beküldött receptúra és elkészítési mód alapján fogja az öttagú bizottság kiválasztani azt a négy
szerencsés versenyzőt, akik április 3-án egy nagyszabású rendezvény keretén belül élőben is megmérettetnek.
Az elődöntőben a zsűri értékelése mellett a Coninvest Facebook közösségi oldalán ezúttal is megszavaztatja rajongóival a beérkezett étel csodákat. A konyhatechnológiai cég idén sem fukarkodott a jutalmazással. A legjobbnak ítélt munka tulajdonosa egy hónapos nyári szakmai gyakorlatát Olaszországban, a Garda-tó partján töltheti el.
A versennyel kapcsolatos további részletek megtalálható a Coninvest web-, illetve Facebook oldalán.

















