hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

A TAP Portugal nem panaszkodhat 2010-re

2010-ben, 7.7% -al nőtt a TAP utasforgalma az összes útvonalon, először meghaladva a 9 millió főt - közölte a Turizmus Online-nal Szolnok Péter, a légitársaság hazai képviseletét ellátó Chapman-Freeborn értékesítési igazgatója.

hirdetés

A 9.015.408-at kitevő utasforgalom mellett a járatok átlagos telítettsége is nővekedett, 74,5%-ra - tette hozzá Szolnok Péter.

Kedvezően alakult a budapesti járatok forgalma is. 2010-ben kevesebb járattal, nagyobb utaslétszám 2,5%-al és jobb kihasználtság jellemezte a két ország közötti forgalmat. Portugália és azon belül Lisszabon és Madeira egyre népszerűbb úti cél a magyarok körében.

2011-es nyári menetrendben 7 járat közlekedik majd hetente a két főváros között;kedden nem repül a TAP, szombaton ellenben kétszer is. Ebből a korai - háromnegyed hat - budapesti indulással jó csatlakozási idővel érhetők el Afrika, Brazília, Venezuela, valamint Portugália egyéb repülőterei is.

A társaság júniustól beindul a Bécs-Lisszabon járat. Az útvonalon heti öt alkalommal közlekedik Airbus 319-es típus. Emellett új desztinációként közvetlen járat indul Lisszabonból Miami-be, Manchester, Bordeaux, Dubrovnik, Athén és Düsseldorf városokba, valamint Porto Alegre-be, mely a TAP a 10. közvetlen brazilíai úti célja lesz. Az útvonalon korszerű Airbus 330-as gépek közlekednek. A Porto Alegre-i járattal heti 74-re emelkedik a  Brazíliába közlekedő járatok száma. 

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés