Visszatekintés klapazenére

Idén negyvenéves a MUISZ. Ebből az alkalomból rendeztek ünnepélyes közgyűlést a Széchenyi fürdő dísztermében. Az eseményen szó esett a szakmai szövetség elmúlt negyven évének legfontosabb eseményeiről, aktuális tevékenységéről, de volt ünnepi torta, horvát klapa zene és különleges Maraschino-koktélok.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének közgyűlésén dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátó-ipari Főosztályának vezetője elmondta, hogy jelenleg a 2014–2020-as időszak forrástervezése folyik, a kulcsszó a versenyképesség növelése. Az uniós forrá- sok 60%-át az elkövetkező időszakban gazdaságfejlesztésre fordíthatjuk.

A szaktárca ebben a pénzügyi időszakban a turisztikai kis- és közepes vállalkozások üzleti infra- struktúra-fejlesztését is fokozottan kívánja támogatni uniós forrásokkal. Nemes Andrea elmondta továbbá, hogy a GINOP 6-os prioritástengelye keretében attrakcióbővítésekre, termékfejlesztésekre, minőségi szolgáltatások fejlesztésére nyílik majd lehetőség. Pozitív fejleménynek tartja, hogy az Európai Bizottság tavaly közzétett új package irányelve a szabályozás kiter- jesztését célozza az új utazási formákra és foglalási módokra. Ez az utazásszervezők jelenlegi versenyhátrányának kiegyenlítését eredményezheti. A főosztályon foglalkoznak a jogosulatlan utazásszervezés és idegenve- zetés elleni hatékonyabb fellépés lehetőségé- vel is. Elkészült egy előterjesztés, amelynek célja, hogy a szakmai szövetségek elvárásai alapján rendezze ennek kereteit és hátterét. Véleménye szerint az utazási irodáknak komolyabb szerepet kellene vállalniuk az új, hazai turisztikai termékek piacra vitelében. Sok belföldi attrakció vagy termékgazda in- novációja ugyanis utaztatói partner hiánya miatt nem jut el a fogyasztókig. Az előadásban elhangzott, hogy az utaz- tatók a diszkont-légitársaságokkal és az on- line foglalási rendszerekkel is versenyeznek az utasokért, akiket máshogy kell megszólí- tani. A szegmentáció helyébe az élmény lép, ezzel lehet megfogni a 21. század utazóit. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, Horváth Ger­ gely rövid videoüzenetben köszöntötte a MUISZ jelen lévő tagjait a negyvenedik évforduló alkalmából, és elmondta, hogy a Magyar Turizmus Zrt. partnerként tekint a szövetségre. Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2014–2020-as időszakban 200 milliárd forintot meghaladó uniós fejlesztési forrás áll majd rendelkezé- sünkre, amelyet részben a turisztikai attrak- ciók megőrzésére és fejlesztésére, illetve az ebben részt vállaló cégek gazdaságosságá- nak és adófizetési képességének a javítására lehet fordítani.

VÁLTOZÁSOK

Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke elmondta, azon dolgoznak, hogy a MUISZ visszakapja eredeti nevét, így Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége helyett újra Magyar Utazási Irodák Szövetségeként mű- ködnének. A szövetség logója is változás előtt áll, végleges verziójáról a tagok sza- vazhatnak. Következő, tisztújító közgyűlésük november végén várható, amikor új elnököt és új elnökséget választanak. A közgyűlés külföldi díszvendége, Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közös- ség vezetője kiemelte, hogy tavaly 12 millió turista – ebből tízmillió külföldi – látogatott Horvátországba, közülük 360 ezer magyar volt. A magyar küldőpiac a harmadik helyen áll a vendégszám-emelkedés ütemét tekintve. Molnár Judit, a szakmai szövetség kom- munikációs bizottságának elnöke az Európai Utazási Irodák Szövetsége (ECTAA) születés- napi üzenetét tolmácsolta. A MUISZ immár húsz éve tagja a nemzetközi szövetségnek, ám amint arra Molnár Gabriella felhívta a fi- gyelmet, egyre nehezebben gazdálkodja ki az ECTAA éves tagsági díját, amelynek kifizeté- sét korábban a minisztérium is támogatta.

RETROTURIZMUS

Szebeni Zsolt, a Turizmus Kft. ügyvezetője történeti áttekintést adott a MUISZ elmúlt negyven évéről. Régi fotókat láthattunk a szakma jeles képviselőiről ifjúkorukból, és megcsodálhattuk az egykori bécsi IBUSZ-iroda portálját, előtte a W IBUSZ1 rendszámú szolgálati autóval. Az is kiderült, hogy az elmúlt évtizedek alatt mit sem változtak a szakma legfőbb gondjai a buszparkolástól a fekete utazás- szervezésen át a nemzeti marketing elégte- len finanszírozásáig. Néhány fontos dátum is előkerült: 1986-ban volt a Német Utazási Iro- dák Szövetsége (DRV) budapesti közgyűlése. 1988-ban öt évre érvényessé tették a világ- útlevelet, bevezették a 300 dolláros valuta- keretet és a több európai országba érvényes vízummentességet, és ASTA-kongresszust tartottak Budapesten. 1990-ben törölték el az utazási irodák devizakeretét, ebben az évben konferenciáztak nálunk a brit utazási irodások (ABTA). 1992-ben jelent meg az első utazási irodai rendelet. 1996-ban vált kon- vertibilissé a forint. 2004-ben beléptünk az Európai Unióba, 2007-ben pedig a schengeni övezetbe. 2012-ben csődbe ment a Malév.

SZÉPÜLŐ FŐVÁROSI FÜRDŐK

Ezután a közgyűlésnek helyet adó Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgató- ja, Szőke László köszöntötte a vendégeket, és ismertette cége eredményeit és terveit. Elmondta, hogy amikor a jelenlegi menedzs- ment 2010-ben átvette a vállalat irányítását, az masszívan veszteséges volt. Tavaly már 400 millió forintos nyereséget ért el a BGYH, közben fejlesztésekre is költött kétmilliárdot. Nyitottak a külföldi turisták felé, akiknek az aránya 20-ról 45%-ra nőtt. Az utaztatókkal is bővítették együttműködésüket, immár 104 irodával dolgoznak. A fejlesztések idén folytatódnak, a nyár végére készül el a Rudas fürdő új része. Tervezik, hogy tizenkét hóna- pos üzemelést vezetnek be a Palatinusonés a Paskál fürdőben, fejlesztések indulnak a Dagályban, a Gellértben és Dandárban. Utóbbiban udvari medence is épül. A Király fürdőre 12 milliárd forintot terveznek költeni. Az előadások végén következett a szü- letésnapi torta, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. ajánlott fel. Az édesség mellé a zadari Maraschino-gyár különleges cseresznyeli- kőrjéből készült koktélokat szürcsölhettünk, közben egy dalmát klapazenekar előadását élvezhettük.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.