Ki viszi át az utast a túlpartra?

A nyári szezonra alaposan felduzzadt a Budapest és New York JFK közötti közvetlen légikapacitás: a télen egyetlen közvetlen járat sem közlekedett, júniustól viszont napi több száz ülőhelyet kell megtöltenie két, egymással versengő légitársaságnak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Április 6-án landolt az American Airlines (AA) első budapesti járata, június 1-jén pedig, a téli leállás után újraindul New Yorkból a Delta Airlines Boeing 767-ese Budapestre. Mindkét járat naponta ingázik a két város között, jóllehet, a Delta csak szezonális jelleggel, október 31-ig. A téli menetrend kezdetétől a Delta jövő tavaszig pihen, majd 2012-ben ismét csak a nyári szezonban repül, de akkor már április elejétől. Elvileg idén is már áprilisban indult volna, de a késésnek technikai okai voltak – ismeri el Melles Botond, az Air France–KLM–Delta–Alitalia közös magyarországi képviseletének vezetője. A Delta 767-es flottája számos korszerűsítésen esett át az utóbbi időben; megújult a kabinbelső, a légellenállást csökkentő ún. wingletekkel szerelték fel a szárnyakat. A Budapesten vadonatújnak számító American Airlines ellenben – tervei szerint – egész évben repüli majd az útvonalat, de télen csökkentett sűrűséggel, heti négy alkalommal. A két járat alig egy óra eltéréssel indul és érkezik Budapestre. A Delta délelőtt 10.50-kor száll le itt, és 12.50-kor indul vissza, míg az AA 09.30-kor érkezik és 11.55-kor indul vissza.

Példa nélküli

Ekkora kapacitásnövekedés láttán joggal merülhet fel a kérdés, hogy kellő kihasználtsággal működik-e majd a két járat. Melles Botond úgy látja, igen. Szerinte a két járat megfér egymás mellett, azonban nem a magyar piac fogja őket tölteni. A Delta mindenképp az amerikai piacra alapozta a járatindítást, abból az irányból pedig komoly a kereslet. Ez látszik a jegyárak szintjéből, alacsonyabb osztályokon már most nehéz helyet találni – tájékoztatott Melles. Mindenesetre az idei a tesztelés éve lesz – véli –, jóllehet, a Delta és a Malév már működött párhuzamosan egymás mellett, de arra még nem volt példa, hogy két ilyen, kereskedelmi felfogású légitársaság repüljön ezen az útvonalon.

Charlotte Gassert, az American Airlines (AA) Magyarországért felelős területi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: verseny akkor is van egy útvonalon, ha azon csupán egy közvetlen járat üzemel. Az AA mindig is számított a megmérettetésre ezen a piacon, amely jelentős erőt képvisel a JFK-en, illetve a Ferihegyen keresztüli csatlakozási lehetőségeknek és a közös, oneworld szövetségi tagságnak köszönhetően – tájékoztatott Gassert, hozzátéve, hogy a társaság csak olyan járatot nyit, amelyben hosszú távon gondolkodhat. Komoly keresletre számítanak mind a magyar, mind pedig a tengerentúli utazóközönség részéről. Az Egyesült Államokból a JFK-en keresztül olyan „küldőpiacoknak” juthat vezető szerep, mint a sok magyarnak otthont adó Cleveland, Los Angeles, Chicago. De New York önálló desztinációként is megállja a helyét.

A tervezett kihasználtságot firtató kérdésünkre Gassert rámutatott: várakozásaik szerint a Budapest és JFK közötti forgalom igazodik a 75-85 százalékos európai átlaghoz. Az amerikai és magyar utasok megoszlására vonatkozóan megtudtuk: mindkét irányba közel azonos arányban számít az AA magyar, illetve egyesült államokbeli utasokra.

Nyáron óriási az igény

A repülőjegyek értékesítésével foglalkozó Morton’s Légi Utazási Iroda által rendelkezésünkre bocsátott, nem hivatalos statisztikák szerint évente 50 ezer utas vált jegyet az Egyesült Államokba, ebből 30 ezer a főszezonban utazók száma. Tehát azért tőlünk is van kiutazói igény, nem csupán az amerikai piacról tölthetők a gépek. Megtudtuk, a Morton’snál jelentősen megnövekedett a járatok indulásának köszönhetően a két légitársaságra szóló foglalások száma. Az irodánál úgy vélik, hogy most kezd beérni a vízummentesség is.

Segítheti a járatok kihasználtságának növelését, ha kedvező árakon kínálja a két légitársaság az USA-beli jegyeit New Yorkon keresztül.

Ezáltal az átszállóforgalom jó része kerülhet át Frankfurtból, Párizsból, más európai nagy repülőterekről a JFK-re.

Amit hazánk adhat

A oneworld légiszövetségben társa az American Airlinesnak a Malév. A magyar partner kapcsolódó járataival jócskán segíthet az AA-járatok töltésében. Együttműködésük nem új keletű, sőt maga a járatindítás is hosszú előkészítő munka eredménye.

Már évekkel ezelőtt is több belföldi járat üzemelt az AA belföldi hálózatán Malévkóddal is.

Hegedűs Ádám, a Malév PR-munkatársa kérdésünkre elmondta: „A Malév úgy alakította ki az idei nyári menetrendjét, hogy a lehető legtöbb érintett járatnak jó csatlakozása legyen a New York-i járathoz, de ez nem jelent a Malév menetrendjében nagy változást, mert az alapkoncepció változatlan, vagyis a reggeli érkező járatok Délkelet-Európából és a Közel-Keletről hoznak utasokat, akik jelentős része átszáll Budapesten a Malév valamelyik Észak- vagy Nyugat-Európába közlekedő járatára.” Hegedűs szerint elsősorban Tirana, Szkopje, Pristina, Belgrád, Odessza, Bukarest, Szófia, Várna, Zágráb és Kolozsvár lehet fontos kiinduló repülőtér.

Ezekről a járatokról éves szinten összesen több mint húszezer utasra számít a Malév.

Hasonlóképp vélekedik az AA is; különösen a Közel-Keletet kiemelve. A Malév járatai a térségből reggel 6-7 óra körül jönnek be, néhány órás várakozást követően pedig már repülhetnek is tovább New Yorkba. Ugyanez az ellenkező irányba már nem működik ilyen zökkenőmentesen, mivel a Közel-Keletre induló járatok este 11 és éjfél között szállnak fel. Így jó fél napot kell az átszálló utasoknak várakozniuk.

Egy biztos, a két közvetlen járat legfőbb haszonélvezői azok az utasok lesznek, akik kényelmesen, átszállás nélkül repülhetnek a magyar főváros és New York között, ráadásul még választhatnak is, melyik amerikai légitársasággal utazzanak.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.