Kétmilliárddal kevesebb ment el hirdetésre

A Kantar Media listaáras reklámköltési adatai szerint 2010- ben megállt a magyarországi reklámpiac csökkenése, sőt 3 százalékkal még nőttek is az ATL-költések (tv, sajtó, rádió, köztér, indoor, internet, mozi). Ez a pozitív trend azonban nem minden piaci szegmensben érvényesült, a banki, az autós és a turisztikai költések továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A reklámpiac 13. legnagyobb hirdetői szektorának számító és az elmúlt öt évben mindig 10 és 20 százalék közötti reklámköltés növekedést produkáló utazás, turizmus szektorban 11 százalékos csökkenést mért tavaly a kutatócég. A listaáron közel 2 milliárd forintos visszaesés hátterében elsősorban a vendéglátó-ipari szegmensek reklámozási kedvének, illetve büdzséjének csökkenése áll (a Kantar Media adatbázisában ezek is az utazás, turizmus szektorba tartoznak). A szektor teljes reklámköltésének több mint egynegyedét adó gyorséttermek 9, a szintén komoly részt (16%) képviselő zenés, táncos szórakozóhelyek 23, az étel házhoz szállítást végző cégeket is magába foglaló egyéb vendéglátás szegmens költése pedig 42 százalékkal csökkent. De a szállásadó és utaztató cégek közül is sokan visszavágták médiabüdzséiket: a turisztikai összköltésekből 14 százalékkal részesedő szállodák 4, az 5 százalékos költésrészesedéssel bíró légitársaságok pedig 22 százalékkal költöttek kevesebbet, mint 2009-ben. A gyorséttermek után a 2. legtöbbet hirdető turisztikai szegmens, az utazási irodák reklámköltése viszont 6 százalékkal nőtt.

Légitársaságok, utazási irodák, szállodák

A reklámköltések csökkenésének vagy növekedésének hátterében sokszor a médiahangsúlyok eltolódása áll. Ha valamelyik hirdető vagy szegmens a korábbinál intenzívebben használja a televíziót, az látványosan megdobja a listaáras számokat, és fordítva, ha néhány tévékampánnyal kevesebbet indít egy évben, rögtön visszaesik a költése. Ez utóbbi történt tavaly a légitársaságokkal. Míg 2009-ben három légiforgalmi társaságnak (Emirates, Turkish Airlines, Vienna International Airport) is volt komolyabb, 20 milliós büdzsét meghaladó tévékampánya, 2010-ben egy ilyen sem volt – bár öten is hirdettek a tévében –, és összességében közel 70 százalékkal kevesebbet költöttek a légitársaságok ebben a médiatípusban, mint egy évvel korábban. Az utazási irodáknál meg éppen nőtt a tévéhasználat, 15 százalékkal, miközben a korábban jelentős magazinköltéseiket 40 százalékkal visszavágták. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a három közelebbről is megvizsgált turisztikai szegmens mennyire eltérő médiamixszel dolgozik. Az utazási irodák a rádióban, tévében és magazinban költenek a legtöbbet, a szállodáknak a printjelenlét a legfontosabb, de a rádióban is viszonylag sokat költenek, a légitársaságoknál pedig a magazinok és az internet a hangsúlyos.

Ha hirdetői szinten nézzük az utazási irodák reklámköltését, azt látjuk, hogy általában a nemzeti idegenforgalmi hivatalok és a nagy múltú utazási irodák költenek a legtöbbet reklámra, de 2010-ben mégis a sítúrákat szervező Meex Travel vezette a költési rangsort, a 4. helyen pedig az Anubis Travel végzett. A szállodák és légitársaságok piacához képest ez a szegmens egyébként sokkal kevésbé koncentrált a médiaköltések tekintetében. A légitársaságoknál ugyanis 4 cégtől származik a reklámköltések 50 százaléka, és van egy 26 százalékos részesedéssel bíró szereplő is, a Malév. A szállodapiac domináns szereplője, a Hunguest Hotels szintén 28 százalékos költésrészesedéssel bír a saját szegmensében, ahol egyébként 6 cég adja össze a reklámköltések felét. Az utazási irodáknál viszont a legnagyobb játékos is mindössze 6 százalékos részesedéssel rendelkezik, és 11 szereplő osztozik az 50 százalékos reklámtortaszeleten.


Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.