A Ryanair elköltözteti flottáit Németországból, ha bevezetik a légiforgalmi adót

Az ír fapados azzal fenyegetőzik, hogy megszünteti németországi hub-jait, ha a kormány kiveti a német repterekről induló és érkező járatokra a nemzeti ökológiai légiforgalmi illetéket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Michael O’Leary, a légitársaság feje azt nyilatkozta, hogy Frankfurt-Hahn-ról, Weeze-ből és Brémából átköltözteti flottáit Spanyolországba és Hollandiába, ahol nem sújtják adókkal a légiközlekedést. O’Leary azt is hangsúlyozta, hogy felülvizsgálják a Ryanair terveit a németországi terjeszkedésre vonatkozóan.

A német kormány 2011-től minden német repülőtérről induló és oda érkező utasra kivetné a nemzeti ökológiai légiforgalmi illetéket, amelynek révén évi egymilliárd eurós bevételre számítanak. Az adó 12-15 euró között mozogna utasonként és járatonként a rövid távokon, hosszabb utakra 26 eurós többletköltség terhelné az utasokat. A szabályozás elsősorban az Európán belüli járatokat érintené. A magángépekre nem vetnék ki a sarcot, és az átszálló utasoknak csak egyszer kéne megfizetniük az adót.

A légitársaságok, a repülőterek és az utazási irodák azonban egyöntetűen ellenzik az elképzelést. A légifuvarozók és légikikötők többek között attól tartanak, hogy a német utasok – hogy kikerüljék a plusz költséget - tömegesen indulnak meg majd a német határokon túli, de azokhoz közel eső külföldi repterek felé.

Az ír fapados feje szerint az intézkedés sokkal többe kerül majd Németországnak, mint amennyi bevételre számít általa. O’Leary úgy véli, az adó jelentősen csökkenti a német turizmus versenyképességét, drágítja azt, és számos vendég, munkahely és jelentős mértékű bevétel elvesztését eredményezi a turizmusban.

Az adó ellen érvelt az ír az RDC Aviation független kutatásával is, amely rámutat, hogy minden olyan országban, ahol a turizmushoz kapcsolódó különadót vetettek ki, csökkent a légitársaságok kapacitása, forgalma és a turizmus is visszaesett. Így történt ez Írországban és az Egyesült Királyságban, ahol a többi európai országgal ellentétben nem indult meg a válságból való kilábalás – állítja O’Leary, aki szerint a légiadók kártékony hatását mi sem bizonyítja jobban, hogy Hollandiában az ötlet már egyszer megbukott.


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.