Elkezdődött a beszkidi vasúti alagút építése az Ukrán-Kárpátokban

A Lvivi Vasút megkezdte egy közel két kilométer hosszú új alagút építését az Ukrán-Kárpátok Beszkid-hegységében, a munkálatok a tervek szerint 2015-ben fejeződnek be.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Volodimit Harlan, a lvivi vasúttársaság beszkidi alagút építéséért felelős osztályvezetője kedden Lembergben (Lviv) közölte: az építkezés helyszínén már 17 ezer köbméter földet mozgattak meg, lefektettek három, összesen 950 méter hosszú ipari vágányt, s elkezdődött az odavezető utak építése is. Emlékeztetett, hogy az előkészületi munkálatok a nehéz hegyi terepviszonyok miatt ez év végéig tartanak majd – adta hírül a nyugat-ukrajnai zaxid.net hírportál.

A szakember kifejtette, hogy az előkészületi munkálatokkal párhuzamosan a kétvágányos beszkidi alagút tervezésével megbízott cég ez év végéig befejezi a tervdokumentáció kidolgozását. A terveket az állami építésügyi felügyelettel való egyeztetés után a kormánynak is jóvá kell hagynia – tette hozzá Harlan.

Az új beszkidi alagút 1822 méter hosszú lesz, Ukrajnában a második leghosszabb ilyen létesítmény, amelynek fel kell majd váltania a mellette párhuzamosan húzódó, 125 éves, balesetveszélyessé vált régi alagutat. A 102 millió euróba kerülő beruházásnak 2015-ben kell befejeződnie.

Az alagútépítés idei munkálatait 353 millió hrivnyára (mintegy 35 millió euró) tervezik, ebből 250 milliót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank nyújtott hitelként Ukrajnának.
Az új beszkidi alagút részét képezi majd az 5. számú páneurópai közlekedési folyosónak. A megépítésétől Ukrajnában azt remélik, hogy hozzájárul az Európa és Ázsia közötti áruszállítások fellendítéséhez és az országba irányuló külföldi befektetések növekedéséhez. Jelentősen rövidülhet a vonatok menetideje is, amely Ungvár és Kijev között jelenleg 16–18 óra egy irányban.

Forrás: MTI


Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.