Egzotikus szigeten fogták el a Kun-Mediátoros Marcsikát

Elfogták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét egy Belize-hez tartozó szigeten - írta a 24.hu kedden.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A portál a sanpedrosun.com oldalra hivatkozva közölte, a 62 éves nőt a belize-i Ambergris Caye szigeten lévő lakásában fogták el, és állítólag már ki is adták a magyar hatóságoknak.

Dobrossy István, a károsultak egy részét képviselő ügyvéd azt mondta, hogy értesült Dobrai Sándorné elfogásáról.

A cégvezetőt kiadatása után gyanúsítottként hallgatják majd ki, vallomása - ha nem tagadja azt meg - befolyásolja a további kártérítési eljárásokat - tette hozzá.



Az ügyvéd elmondta azt is, hogy véleménye szerint "Bróker Marcsika" előzetes letartóztatásba kerül, semmiképp nem védekezhet szabadlábon.

A rendőrség 2015. április 14-én közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá a befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A cég vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd - egyes becslések szerint húszmilliárd - forinttal piramisjátékra hasonlító módszerrel.

Polt Péter legfőbb ügyész december eleji közlése szerint várhatóan jövő tavasszal fejeződik be az ügyben indított nyomozás, amelynek során eddig már csaknem nyolcszáz sértettet hallgattak ki tanúként.

Frissítés: Hazahozták a cég vezetőjét

Hazahozták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután - közölte az MTI. A "Bróker Marcsiként" emlegetett nő a Lufthansa délutáni járatával érkezett Budapestre.

A rendőrség kedd esti közleményében felidézte: a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel mintegy nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csalás elkövetésének megalapozott gyanújával indított eljárást. A több sértett feljelentését követően 2015. áprilisában indult büntetőeljárás. A feltételezett elkövető addigra külföldre szökött, ezért ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.




Ezen a szigeten fogták el Marcsikát:

Forrás: MTI / Turizmus Online


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.