Nem csökkent a belföldi forgalom a szállásportálokon

Miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint országos szinten csökkenést mutat a belföldi turizmus, addig az online szállásfoglalási portálok ellentétes tendenciáról számolnak be.

Amint azt korábban megírtuk, júniusban a belföldi vendégek 1026 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, ez a teljes vendégforgalom 49%-a. Számuk 1,6, az éjszakáké 3,0%-kal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. Júliusban a külföldivendég-éjszakák számának növekedését (+8,9%) a belföldiek csökkenése (-1,1%) mérsékelte a hazai kereskedelmi szálláshelyeken.

A látszólagos ellentmondás oka, hogy a belföldi forgalom visszaesése elsősorban a legalacsonyabb kategóriájú szálláshelyeket érinti, míg a foglalási portálokon ezek nem jelennek meg olyan súllyal. A minap a szállás.hu adott ki egy közleményt a portál nyári forgalmáról. A kommüniké kapcsán megkérdeztünk még néhány online szállásportált  a tapasztalataikról.

Nekünk az apadó Balaton a Riviéra

Hiába ér csak bokáig a Balaton, idén is bekerült a top 10 nyári célpont közé a „Magyar tenger” három üdülőhelye: Siófok, Balatonfüred és Balatonlelle – derült ki a Szallas.hu statisztikáiból. Bár a vendégéjszakák számát tekintve több időt töltöttünk, napi átlagban viszont 410 Ft-tal kevesebbet költöttünk a magyar szálláshelyeken. Nem meglepő módon az átlagosan 36 C körüli maximális hőmérsékletű nyári hónapokban a balatoni települések mellett egyéb fürdővárosaink is rendkívül népszerűek voltak, így Hajdúszoboszló a 2., Eger az 5., Zalakaros a 8., Hévíz a 9. legkedveltebb célpont volt – derült ki a Szallas.hu nyárra vonatkozó adataiból.

A legtöbb időt júliusban töltöttük nyaralással, átlagosan 9 vendégéjszakát, míg augusztusban 8, júniusban 5,5 éjt. „A tavalyi év hasonló időszakához képest ez átlag 1 napos növekedést jelent, ráadásul szintén pozitívum a hazai turizmus szempontjából az, hogy statisztikáink szerint idén átlagosan 29%-kal több vendég is volt” – mondta Rácz István, a Szallas.hu Csoport marketingvezetője.

Annak ellenére azonban, hogy idén hosszabbra tervezték az itthoni kikapcsolódást, a szállásfoglalásnál ennek anyagi vonzatát némileg kompenzálták a nyaralók: naponta átlagosan 410 Ft-tal kevesebbet költöttek, mint tavaly. A legnépszerűbb szállástípusok a hotelek voltak: az emberek csaknem harmada itt szállt meg, de szintén kedveltek az apartmanok (24%) és a panziók (17%) is. A Szallas.hu-ról A 2008-ban indult portál ma már több mint 8500 belföldi hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak.

A Szallas.hu nyaralásra vonatkozó statisztikái a 2012-ben június 1. és augusztus 31., illetve 2011. hasonló időszaka között rögzített foglalások alapján készültek. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.

Továbbra is a Balaton a legkedveltebb belföldi célpont

A meleg nyári hónapok során ismét a már megszokott tendenciák érvényesültek a legkedveltebb nyári desztinációk vonatkozásában. A 2012-es évben szintén a Balaton bizonyult a leggyakoribb úti célnak, jóllehet az egyéb üdülőhelyek is nagy szerepet kaptak – válaszolta kérdésünkre az indulhatunk.hu.

Az idei nyári szezonban legtöbbször Balatonlelle, Hévíz és Siófok voltak a nyári úti célok, itt összesen a teljes foglalási mennyiség több mint 22%-a került foglalásra az indulhatunk.hu Kft. statisztikái szerint.

A legnépszerűbb a fenti balatonparti városok közül Balatonlelle volt, ahol két szálloda teljes kapacitása is értékesítésre került a teljes főszezoni időszakra, már az előszezon végére. A szezonalitástól függetlenül népszerű desztinációk idén nyáron sem okoztak csalódást: az indulhatunk.hu statisztikái alapján a dobogósok továbbra is Eger (az összes foglalás 6,5%-ával), illetve Esztergom (közel 6%-a a teljes foglalási mennyiségnek), valamint Sárvár (a teljes forgalom 4,5%-a).

A nyári hónapok közül júliusban volt tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, a legtöbb foglalás is ekkor készült. Jellemző, hogy a foglalások java része ad-hoc módon, röviddel a szálláshelyre érkezés előtt realizálódott, és ismét sláger volt a 4-6 éjszakás tartózkodás, mely az egész főszezoni időszakban megfigyelhető tendencia volt.

Az indulhatunk.hu statisztikái alapján a vásárlók fizetési hajlandósága is nőtt: a főszezoni időszakban azonos utazási intervallumot és szálláshelyeket alapul véve a foglalások átlagértéke közel 15-20%-kal magasabb a tavaszi, illetve az előszezoni időszakhoz képest, ahogy a foglalási mennyiség is kb. 20%-kal növekedett. A Szép-kártyával történt foglalások száma az egyéb fizetőeszközzel kiegyenlített foglalásokhoz képest kiemelkedően növekedő tendenciát mutat: az indulhatunk.hu Kft. teljes forgalmának 20%-át a Szép-kártyás vásárlások teszik ki.

A Szép-kártya kibocsátók statisztikái alapján ez a mennyiség az összes Szép-kártyás vásárlás mintegy 4%-át jelenti. Az indulhatunk.hu cégcsoportról Az indulhatunk.hu Kft. 2005-ben kezdte működését, azóta Magyarországon piacvezetővé vált a marketing alapú szállodai kapacitás-értékesítés területén.

A cégcsoporthoz tartozó weboldalak együttes regisztrált felhasználói bázisa eléri a 3 000 000 főt, és különböző felületein szezontól függően átlagosan 2 000 000 látogató fordul meg rendszeresen, mely érdeklődőket nem a szállodák neveit használó adwords hirdetésekből éri el. Hamarosan – az indulhatunk.hu, Last Minute Szálloda és SzállásOutlet üzletágakon mellett - indul a cégcsoport Szállásrajongók.hu oldala is, mely igazi közösségi vásárlói oldalként erős alternatívája lehet a belföldi szállásfoglaló rendszereknek.

Itt a szállodák versenyeznek értem!

A mezőnyben a legfiatalabb portál a Szallodak.hu, éppen egy éve, tavaly szeptemberben lépett a piacra. Tatár György, a Szallodak.hu vezetője elmondta, hogy idén nyáron a legkeresettebb régió a Balaton volt, ezen belül első helyen Balatonfüred, 2. helyen Siófok végzett.

Az átlagos balatoni foglalás 67.218 Ft értékű volt, de mivel a piacon egyedülálló módon itt a vendég versenyezteti meg a szállodákat és ad le úgynevezett versenyfelhívást a szállodák részére, a Szallodak.hu statisztikája alapján elmondható, hogy ennek köszönhetően átlagosan 26,9%-al kedvezőbb áron jutottak hozzá pihenésükhöz a vendégek, mintha a szállodák által eleve meghirdetett csomagárakon foglaltak volna.

„Egyre több szálloda ismeri fel, hogy ez a szolgáltatásunk kitűnően ellensúlyozza a kuponos oldalak által keltett, sokszor szükségtelen és a szobakapacitás-kihasználtság mutatószáma által nem indokolt negatív árspirált” - hangsúlyozta Tatár György.

Jól teljesítettek a tradicionális fürdővárosok is, a portálon bonyolított foglalások aranyérmese Hajdúszoboszló lett, megelőzve Gyula városát. A belföldi szállodai lekérések vonatkozásában két tendencia állapítható meg: vagy ár alapján dönt a vendég és azt a szállodát foglalja le, amihez a legjobb ár-érték arányban jut hozzá, vagy pedig új, egyedi szolgáltatásokkal rendelkező minőségi wellness szállodát keres.

Kiugróan jó volt a július

Az idei nyár nagyon kedvező időjárással szolgált a hétvégi nyaralók valamint a hosszabb kikapcsolódásra vágyók számára. A meleg száraz időjárás döntően vizpartra, vagy fürdővárosokba vonzotta a vendégeket. A balatonon illetve az ország más részein a programkínálat bővülése volt jellemző, ami szintén jót tett a belföldi vendégéjszakák bővítésének – közölte kérdésünkre Pozsonyi Görgy, az ÚtiSúgó.hu ügyvezetője.

Az UtiSugo.hu szállásfoglalási rendszerén keresztül a korábbi évekkel ellentétben idén kiugróan jól teljesített a júliusi hónap. Ebben a hónapban az átlag nyaralás hossza megközelítette az 5 éjszakát, szemben a júniusi közel, valamint az augusztusi alig több mint 3 és fél éjszakával. A foglalások értéke is ennek megfelelően alakult, figyelembe véve az augusztusi magasabb árakat. A júliusi több mint 100 ezer forintos átlag foglalási értékkel ellentétben 90 ezer forint körüli augusztusi érték volt az átlag. Természetesen ezek az értékek az ÚtiSúgó.hu-ra, illetve annak felhasználói körére jellemzőek és nem tükrözik objektíven még az általános internetes szállásfoglalási szokásokat sem, tekintettel a kupon, egyéb kedvezmények illetve licitálásba csomagolt diszkont értékesítésekre.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.