Vasárnap indul az új magyar fapados

Egy légitársaság mindennapjait mutatja be a közmédia új televíziós műsora, a Fapad, amelynek első részét október 5-én vasárnap vetítik az M1-en.

A Litkai Gergely és Vinnai András által írt vígjátéksorozatot Zomborácz Virág, Fazakas Péter és László Péter rendezte. A 26 perces epizódokból álló, dokumentarista stílusban készülő 24 részes szériát szeptember 15-ig forgatták le. A film beharangozását augusztusban az egyik ingyenes országos napilapban egy furcsa, hírnek látszó pr-cikkel indították, mely szerint hamarosan indul az Air Horse légitársaság, első járatai Burgaszba és Krétára repülnek. 

A műsor most vasárnap, azaz október 5-én indul, az M1 műsorán.

Helmeczy Dorottya, a produkció line producere egy augusztusi tájékoztatón elmondta: a sorozat dokumentarista stílusú lesz, de hagyományos színészi játékra és forgatókönyvírásra épül. A forgatás június 15-én kezdődött zömmel eredeti helyszíneken, így Ferihegyen, a szerelőhangárokban, emellett felépítettek egy teljes repülőgépbelsőt egy TU-154-es gép alapján.

Zomborácz Virág rendező, akinek Utóélet című filmje szeptemberben kerül a mozikba, azt mondta, hogy bár három rendező dolgozik a sorozaton, a helyszínek, az operatőri munka, a színészi játék egységet visz a produkcióba. "A forgatókönyvírók pontos szövegeket írtak, ehhez ragaszkodunk is a forgatás során" - hangsúlyozta, méltatva a forgatókönyv humorát és a helyzetkomikumot. Megjegyezte, hogy a formátum izgalmas játékokra ad lehetőséget, például a színészek bele-belenéznek a kamerába vagy úgy viselkednek, mintha épp nem venné őket a stáb.

A sorozat az NBC amerikai csatorna ál-dokumentumsorozatához, az Office-hoz lesz hasonló, de a Fapad meseszerűbb, karikatúraszerűbb és főleg magyarosabb lesz. A történet egy kétes hírű vállalkozó által alapított fapados légitársaság mindennapjait mutatja be, a dokumentarista stílust pedig az teremti meg, hogy egy kábelcsatorna lehetőséget kap arra, hogy a vállalkozás létrehozását megörökítse. Litkai Gergely elmondta: a sorozatot együtt írták Vinnai Andrással fele-fele arányban. A színészeket is ők választották, a castingot hosszú előkészületek előzték meg. A főszereplőről, Anger Zsoltról szólva megjegyezte, hogy egyből rá gondoltak finom humora, valamint nagy szinkronmúltja miatt. "Régen szerettem volna repülős sorozatot készíteni, de azt gondoltam, hogy ez Magyarországon szinte kivitelezhetetlen. Nemcsak drága, de nehezen is egyeztethető" - fogalmazott, hozzátéve, hogy most azonban minden nehézség elhárult, ráadásul Lisztopád Krisztina díszlettervező egy komplett repülőgépbelsőt is összerakott.

"A téma két szempontból is hálás: egyrészt a repülés mindig a végletes helyzeteket eredményez, másrészt az áldokumentarista stílus rengeteg lehetőséget ad, hiszen nem tudni, mi igaz és mi nem" - fogalmazott. "Eléggé szatirikus, bevállalós sorozat lesz a Fapad" – ígérte.

A humorista-forgatókönyvíró megjegyezte, hogy a sorozat és karakterei a mai valóságra épülnek, a légitársaságot alapító Szemlő Róbert például korábban az állatifehérje-feldolgozással foglalkozott. Szólt arról is, hogy az epizódok különálló történeteket mutatnak be, így azok is bekapcsolódhatnak a sorozatba, akik esetleg nem látják valamelyik részt. Az első széria a légitársaság alapításától az első nagyobb nehézségig mutatja be a történetet.

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorok főszerkesztője arról szólt, hogy a stílus a színészeknek is nagy lehetőség arra, hogy magukat is adják, hozzáköltsenek a szerephez. A sorozat műsorba kerülésének pontos időpontját később hozzák nyilvánosságra, az őszi műsorstruktúra ismertetésekor. "Nagyon bízunk a sorozat sikerében" - tette hozzá a főszerkesztő, megjegyezve, hogy a formátum lehetőséget ad arra, hogy a néző "benne érezze magát a történetben".

Elhangzott: a nézőszámtól függ, hogy hány évadra tervezik a Fapadot, de ismerve a nézői szokásokat, igyekeznek kifutási időt biztosítani a produkciónak. Anger Zsolt mellett a további szerepekben többek közt Végh Zsolt, Gosztonyi Csaba, Kovács Vanda, Bartsch Kata, Andrássy Máté, Gados Béla, Lengyel Tamás, Járai Máté, Tóth Eszter, Téby Zita, Mészáros Piroska, Takács Nóra Diána, Lengyel Ferenc, Tóth Szabolcs, Janklovics Péter, Vida Péter, Dobó Kata, Rezes Judit, Pindroch Csaba és Haumann Máté tűnik fel. 

Forrás: MTI / turizmusonline.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.