Közlekedés
Az állomások mellett a szerelvényeket is bekamerázná a BKV
A metróállomásokon már működő kamerák mellett a BKV az egyes szerelvényeket is kamerával szerelné fel.
Kilenc pályázó adta be ajánlatát a Budapest Airport Rt. privatizációjára
Kedden délig kilenc cégcsoport adta be ajánlatát a Budapest Airport Rt. részvényeinek csaknem 75 százalékára; a Terra Firma csoport kiszállt a versenyből.
Új céget alapít Az Accor-Pannonia
Budapest Aeroservice néven földi kiszolgálást nyújtó leányvállalatot alapított az Accor-Pannonia Rt.
Tovább növekedhet a Budapest Airport ára
Tegnap járt le a Budapest Airport privatizációjára vonatkozó pályázat első fordulójának határideje.
Megnyitja negyedik bázisrepülőterét a Germanwings
A Germanwings diszkont légitársaság bejelentette, hogy Hamburgban nyitja meg újabb központi repterét.
Tovább épül az M0-s körgyűrű keleti szektora
A Nemzeti Autópálya Rt. nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett meg az M0-s körgyűrű keleti szektorának, a 4-es főutat a 31-es főúttal összekötő 6,7 kilométeres szakasz kiépítésére.
Tunint Air: légibaleset Szicília partjainál
Szombaton Szicília partjainál lezuhant egy tunéziai légitársaság utasszállító kisgépe.
Újra nyert a Stadler Bussnang
Ismét a svájci Stadler Bussnang pályázatát ítélte győztesnek a MÁV Rt.
MALÉV: tárgyalások az AirBridge Rt.-vel
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatósága harminc nappal meghosszabbította a MALÉV privatizációs pályázata eredményhirdetésének határidejét, és egyidejűleg megkezdte a tárgyalásokat az AirBridge Rt.-vel – tájékoztat a Figyelő című hetilap.
Befejeződött a szentendrei HÉV felújítása
Miután az idei évre tervezett 2,5 milliárd forintos felújítás befejeződött, péntek óta újra a teljes vonalon járnak Budapest és Szentendre között a HÉV szerelvényei.
Támogatott közútfelújítás a Tisza-tónál
A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács támogatja az önkormányzati utak felújítását.
Sikeres volt a QBE Atlasz Biztosító Rt. akciója
Januárban hirdette meg akcióját a QBE Atlasz Biztosító Rt., amelynek keretében május 31-ig minden eladott kötvénye után tíz forint támogatást ajánlott fel a Sri Lankán létesülő magyar falu építési munkáihoz.
Buszsofőrök tüntettek Macedóniában
Szerdán több órás fennakadást okozott Macedónia főútvonalain a turistabusz-sofőrök sztrájkja.
Háromsávossá bővült az M5-ös Szegednél
Kedden adták át az M5-ös autópálya szegedi kivezető szakaszán a sztráda egy kilométer hosszan háromsávossá kibővített részét.
Légibaleset Torontóban
Kedden az Air France Párizsból induló AF358-as járata 297 utassal a fedélzetén balesetet szenvedett.
Jól kihasználtak a Malév gépei
Júliusban 13 százalékkal növekedett az utasforgalom az előző év hasonló időszakához képest és a MALÉV járatok átlagos kihasználtsága 80 százalék fölé emelkedett.
Változások a Wizz Airnél
A diszkont légitársaság tegnap jelentette be adóinak és illetékeinek csökkentését, és több százezer jegyet értékesítenek 0-990 forintos áron.
Ryanair: forgalomnövekedés a dráguló üzemanyag ellenére
Az ír Ryanair adózott eredménye 21 százalékkal 69,64 millió euróra nőtt a júniussal zárult első üzleti negyedévében.
Kihasználatlan viziút
A járműpark szárazföldi és kikötői kapcsolatok fejlesztésével jobban kihasználható lenne a Duna– írja a Népszabadság.
Jóváhagyták az American West – US Airways egyesülését
Az ASTB (USA légi fuvarozókat akkreditáló bizottság) július 22-i szavazásán hozzájárult az American West és a US Airways őszre tervezett egyesüléséhez.
Diszkont-óriást hozott létre a Qantas
Ázsia óriás diszkont-légitársaságát hozza létre a Qantas.
Új járatok Brüsszelből Torontóba és Abu Dhabiba
Az SN Brussels Airlines és az Etihad Airways együttműködésének köszönhetően a két légitársaság október 31-től heti 3 járatot üzemeltet Brüsszel és Torontó, valamint Brüsszel és Abu Dhabi között.
Csökkent a kisgépek száma a Sármelléki reptéren
Húsz százalékkal növekedett a forgalom a Sármelléki Reptéren a nyár eddig eltelt időszakában a tavalyihoz képest, azonban a landoló kisgépek száma visszaesett, tájékoztatta a Világgazdaságot Gubicza Ágoston, a repteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezető igazgatója.
Újabb sztrájk Ferihegyen
Munkabeszüntetést tartott pénteken 12-tól 16 óráig a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete Ferihegyen, tájékoztatta lapunk a Budapest Airport Rt.
Wizz Air: új járatok a téli menetrendben
A Wizz Air diszkont-légitársaság új járatokat indít Amszterdamba Budapestről és Katowicéből.
BA Rt.: erősen érdeklődő törökök
Kiemelt szerep juthat a Ferihegyi repülőtérnek a török TAV társaság terveiben, ha utóbbi nyeri meg a létesítményt üzemeltető cég, a Budapest Airport Rt. (BA) eladására kiírt versenyt.
Regionális reptér Veszprém mellett
Már születnek elképzelések az évtizedeken keresztül a Bakony Harcihelikopter Ezred bázisaként ismert veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér hasznosítására, miután térítésmentesen, szabad felhasználással az érintett önkormányzatok tulajdonába került.
Csütörtökön tárgyalták a Malév-privatizációt
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) tegnapi ülésén tárgyalta a Malév Rt. magánosítását, értesült a Napi Gazdaság.
Újabb magyar bor a Lufthansa fedélzetén
A Lufthansa légitársaság Gál Tibor pincészetéből választotta ki azt a 2003-as évjáratú, kiváló minőségű Egri Chardonnay fehérbort, amelyet az idei év júliusában a Lufthansa First Class utasai is megízlelhetnek a repülőgépek fedélzetén.
A Eurowings Jetre vált
A dortmundi székhelyű Eurowings légitársaság megújítja flottáját, és 16 Turboprop típusú repülőgépét 11 Jet típusú gépre cseréli 2005-ben.
SkyEurope: új desztinációk a téli menetrendben
A SkyEurope Airlines diszkont-légitársaság az Alpok és a Magas-Tátra legnépszerűbb téli turisztikai látogatóhelyeit is bevonja európai úti céljainak hálózatába, valamint új járatokat indít Salzburgba, Innsbruckba és Popradra.
Minden negyedik magyar utas a tengeren túlra utazik
Észak-Amerika és Ázsia városai a legkedveltebbek a British Airways és a Nagyutazás.hu utazási portál a magyar utasok tengeren túli utazási szokásairól készült közös, nem reprezentatív felmérése szerint, amelynek keretében 570 utast kérdeztek meg
Utazási irodások a Magyar Turizmus Rt.-nél
Dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója és Kelecsényi Ágnes, marketing igazgató július 22-én kötetlen vitafórumra invitálta az utazási irodák képviselőit.
Közös társaságot indít egy milliárdos és egy média csoport
A mexikói milliárdos Carlos Slim és a Televisia tévétársaság közösen új diszkont-légitársaságot indít.
SkyEurope: 2 milliomodik utas
A SkyEurope Airlines diszkont-légitársaság július 19-én szállította 2 milliomodik utasát.
Malév: tovább repül a malagai járat
A Malév október végéig meghosszabbítja június 4-én indult menetrendszerinti malagai járatát, amelynek üzemeltetését eredetileg szeptember végéig, heti két alkalommal tervezte a légitársaság.
Erősödő belföldi turizmusra számít Románia
Jelentős növekedésre számítanak a belföldi turizmussal foglalkozó román cégek a szombati, egyiptomi terrortámadások következtében.
A LOT is érdeklődik a Malév iránt
A lengyel LOT légitársaság csatlakozási tárgyalásokat folytat a Malév menedzsmentje által vezetett konzorciummal, a Malév privatizációján induló három konzorcium egyikével - jelentette be pénteken a társaság szóvivője.
Negyvennel több járatot fogad a sármelléki repülőtér
Idén negyvennel több járatot fogad a sármelléki repülőtér, mint tavaly. Összességében azonban mégsem lesz több utasa a létesítménynek, a nagyarányú fejlesztések miatt ugyanis két hónapig nem üzemelt a légikikötő.
Harmadával több autópálya-matrica fogyott
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. az első félévben 4,74 millió autópálya matricát adott el csaknem 14 milliárd forint értékben.
On-line irodát nyitott a miskolci Szerviz Iroda
A miskolci Szerviz Iroda a vidéki utazási irodák közül elsőként teljes körű on-line utazási irodát nyitott.
A MUISZ nem javasol intézkedést tagjainak
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) tagszervezetei a sharm-el-sheiki merényletet követően valamennyi, helyszínen tartózkodó utassal kapcsolatba léptek, és meggyőződtek arról, hogy a magyar utasok sértetlenek, tájékoztatta lapunkat Simon András szóvivő.
Nem lett „nem javasolt” úti cél Egyiptom
A Külügyminisztérium kiadta az álláspontját a sharm-el-shejki merényletekre vonatkozóan.
Diszkonttársaságot indít az Iberia?
A spanyol Iberia légitársaság a jövő év elejétől diszkont-légitársaság üzemeltetésébe kezd, írja az ABC nevű spanyol lap.
Nőtt a prágai reptér utasforgalma
A prágai Ruzyne repülőtér az idei első félévben összesen 4,85 millió utast kezelt, ami 15 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Germanwings: 60 százalékos bevételnövekedés
A Lufthansa csoportba tartozó Germanwings idei első féléves bevétele 60 százalékkal 163 millió euróra nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, amely a diszkont-társaságok iránti erős keresletnek köszönhető.
SkyShuttle buszt indít a Sky Europe
Közvetlen összeköttetést kínál augusztus 1. és október 29. között a SkyEurope buszjárataival Debrecen és Nyíregyháza városközpontja, valamint Budapest Ferihegy 2B repülőtér között.
Nehéz eljutni a tengerig
Habár az elmúlt hetek hírei között kellemesen érintette az Adriára induló magyarokat, hogy elkészült az autópálya Dalmácia alsó csücskéig, mégsem könnyű eljutni a horvát tengerpartra, tájékoztatta lapunkat Bárdos István, a miskolci Szerviz Iroda ügyvezető igazgatója.