Döntés a BKSZ-ről 

A kormány mai ülésén dönt a Budapesti Közlekedési Szövetség bevezetéséről.

Hétszeres profitnövekedés az Airbus gyártójánál 

Az európai EADS, a második legnagyobb repülési, védelmi és űripari társaság az első negyedévben 328 millió euróra növelte adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 49 milliójához képest, írja FigyelőNet.

Peru-Brazília: megháromszorozott járatsűrűség 

Brazil és Peru bilaterális gazdasági és turisztikai együttműködésének köszönhetően a két dél-amerikai ország közötti légijáratok gyakorisága megháromszorozódik.

Tartanak az új légtérszerkezettől 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz fordult panasszal a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSZSZ) elnöke, Metes György.

SAS: veszteséges első negyed 

Az SAS skandináv légitársaság a vártnál nagyobb első negyedéves adózás előtti veszteségről számolt be a héten, a teljes évre vonatkozóan azonban javulást vár.

Kis üzleti gépeket fejleszt az Embraer 

A brazil Embraer 235 millió dollárt fordít két új 6-9 fős kapacitású vállalati repülőgép modelljének fejlesztésére.

Wizz Air: új járatok Poznanból 

A Wizz Air diszkont-légitársaság tovább terjeszkedik Lengyelországban.

Növelik Budapest légi kapacitását 

Május 12-én módosul a magyar légtér szerkezete, amelynek eredményeként tovább nőhet a Budapest Ferihegy repülőtér légi kapacitása, írja a FigyelőNet.

Új Cathay Pacific járatok: Frankfurt, Denpasar 

A Cathay Pacific Airways sűríti szolgáltatásait Frankfurtba és Denpasarba (Bali) nyári menetrendjében.

BAA: 3 százalékos növekedés a londoni reptereken 

A Ferihegyi repülőtér megvételét is fontolgató angol repülőtér-üzemeltető cég, a British Airports Authority (BAA) szerint a három londoni repülőteret igénybe vevő utasok száma az eddiginél lassabb ütemben ugyan, de tovább nő a következő évtizedben.

Etihad-járat Frankfurtba 

Ambiciózus terveket dédelget a csupán tavaly indult Etihad Airways.

Aeroflot: 60 százalékkal magasabb éves profit 

Az Aeroflot orosz légitársaság 2004-es üzleti évében 60 százalékkal növelte nettó nyereségét köszönhetően annak, hogy egyre több gazdag oroszt vonz a légitársaság megújult repülőgépflottája és a desztinációk széles választéka.

A Malév újraindította oslói járatát 

A Malév az idei nyári időszakban 10 új menetrend szerinti járatot indít Európa különböző pontjaira.

Kedvezmények IC jeggyel 

Az InterCity jegyeket immár nem csak utazásra használhatja fel a nagyközönség. A jegyekkel ugyanis számos kedvezmény kapható élményfürdőkben, szálláshelyeken, éttermekben, múzeumokban.

9,4 százalékkal nőtt a világon a légiutasforgalom 

Az IATA jelentése szerint 2005 első negyedévében az átlagos 73,7 százalékos kapacitás mellett 9,4 százalékkal nőtt a nemzetközi légiutasforgalom a tavalyi év azonos időszakához képest.

Közel egymillió utas az SN Brussels afrikai járatain    

Három évvel ezelőtt indította el afrikai járatait az SN Brussels légitársaság, és ez idő alatt 975.000 utas vette igénybe szolgáltatásaikat 14 útvonalukon.

Két merénylet Kairóban    

Alig három héttel a három halálos áldozatot követelő kairói bazári merényletet követően a múlt szombaton két merényletet is elkövettek turisták ellen Egyiptom fővárosában.

Frankfurt: 150 millió eurós beruházásra lenne szükség 

A frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport vezérigazgatója, Wilhelm Bender szerint 150 millió eurós beruházásra lenne szükség a repülőtéren ahhoz, hogy a légikikötő kezelni tudja az Airbus A380-as szuperjumbót.

Irán újra megnyitja vitatott repülőterét 

Irán szerdán bejelentette, hogy szombaton újra megnyitja az ország új nemzetközi repülőterét, majdnem egy évvel azután, hogy üzemelésének első napján katonai járművek özönlötték el a kifutópályát és lezárták a repülőteret.

Drágul a négynapos matrica 

Május 1-jétől a csak személyautókra vonatkozó négynapos autópálya-matrica ára 1120 forintról 1460 forintra emelkedik.

A Bangkok Airways első hongkongi járatát ünnepli 

A Bangkok Airways elnök-vezérigazgatója, Prasert Prasarttong-osoth elnökletével a napokban ünnepelték Hongkong nemzetközi repülőterén a légitársaság Samui és Hongkong közötti járatának beindítását.

Sikeres volt az A380 próbarepülése    

A világ legnagyobb repülőgépe, a kétszintes Airbus A380-as sikeresen teljesítette első próbarepülését tegnap.

42 százalékkal nőtt a Budapest Airport forgalma 

Több mint 581 ezer utas fordult meg a Ferihegyi repülőtéren az év harmadik hónapjá ba n, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest közel 42 százalékos növekedést jelent.

Új on-line diszkont utazási iroda nyílt 

A Vista Utazási Irodák és az Axelero Internet startégiai együtműködéseként létrejött go.hu on-line utazási irodát tegnap mutatták be a sajtó számára. Az on-line iroda termékpalettáján 465 hagyományos és 80 fapados légitársaság, világszerte 40 ezer szállás és több ezer szervezett út (nyaralások, városlátogatások, síutak stb.) érhető el.

Meddig szárnyal? 

A Malév új vezérigazgatója úgy látja, a légitársaság még a privatizáció elhúzódása vagy meghiúsulása estén is képes egy-két évig stabilan működni. Stratégiai befektetőre szerinte szükség lenne, csakúgy mint a létszámkarcsúsításra és a Sky Teamhoz való csatlakozásra.

A fapados vérfürdő – az idén még – elmarad?   

Amikor az olasz Volare fapados légitársaság csődöt jelentett ez év elején, a légiforgalmi szakemberek jelentős része jogosan gondolhatta, hogy beteljesül Michael O’Leary Ryanair-főnök tavalyi jóslata, és elkezdődik a vérfürdő az európai diszkont-légitársaságok piacán. A lengyel Air Polonia és néhány kisebb szállító ugyan valóban hasonló sorsra jutott, mint a Volare, ezzel azonban véget is ért az idei télre prognosztizált csődsorozat. Yannis Capodistriast, az easyJet közép-európai régióért felelős marketingigazgatóját kérdeztük a diszkont-légitársaságok piacának alakulásáról, kilátásairól.  

Exkluzív együttműködés az IBUSZ és a Hunguest között    

Exkluzív megállapodás jött létre az IBUSZ Utazási Irodák Kft. és a Hunguest Hotels Rt. között áprilisban. Az országos együttműködés 2005. május 2-ától lép életbe.

Spórol a Ryanair 

A Ryanair ír diszkont-légitársaság megtiltotta alkalmazottainak, hogy mostantól saját mobiltelefonjaik akkumulátorát munkahelyükön töltsék fel.

Még több utas az első negyedévben 

A Germanwings a diszkont-légitársaságok piacán jósolt nehézségek ellenére sikeresen kezdte az idei évet. A légitársaság, mind a Budapest és Köln, mind a Budapest és Stuttgart között közlekedő járatain jelentős utasszám-emelkedést regisztrált.

Tovább bővít a Lufthansa Kelet-Európában 

A Lufthansa 2005-ben tovább folytatja terjeszkedését a kelet-európai régióban: júniustól Grúzia fővárosa, Tbiliszi, az örmény főváros, Jereván, és az erdélyi Temesvár is szerepel a társaság menetrendjében.

Új programkínálat a Wizz Air on-line termékei között 

A Wizz Air diszkont-légitársaság WizzBreaks elnevezésű szolgáltatásának beindításával tovább bővítette on-line elérhető termékeinek sorát.

SkyTeam: kibővült világkörüli lehetőségek 

Az április 20-án, Noordwijk városában rendezett ülésén a SkyTeam Irányító Bizottsága bejelentette, hogy a szövetség tag-légitársaságainak Világkörüli Út (RTW) és Európa Bérlet termékeit igénybe vevő utasok menetrend- és desztinációválasztási lehetőségei kibővülnek a Continental, a KLM és a Northwest útvonalhálózatával.

Hamarosan repül az A380-as 

Várhatóan a hetekben teszi első próbarepülését a világ legnagyobb repülőgépe, a 800 utas szállítására képes Airbus A380-as.

Ferihegyre jönne a BAA 

A British Airport Authority (BAA) érdeklődik a Budapest Airport (BA) Rt. iránt.

Vízen a belvárosba 

Két-három éven belül menetrendszerű hajójáratok indítását tervezi a Belváros és a nagyobb lakóterületek (például a Foka-öböl) között a MAHART PassNave Személyhajózási Kft., írja a Népszabadság.

Air France-KLM: új közös törzsutas-program 

Az Air France és a KLM 2005. június 6-ától új közös törzsutas-programot programot kínál utasainak, a Flying Blue-t.

150 milliót tesznek ki a párizsi reptér javítási munkálatai 

Az Aeroports de Paris (ADP) bejelentése szerint közel 150 millió euróba kerül a múlt májusban részlegesen beszakadt Charles de Gaulle repülőtér 2E terminál tetőszerkezetének újjáépítése.

Swiss: újra ingyenes az étel az európai útvonalakon 

A Swiss International Air Lines turistaosztályán az utasok újra ingyenesen kapnak ételt és italt az európai járatokon.

Indul az első szerb fapados 

Júniusban szállnak fel először azok a bérelt Boeing 737-300-as gépek, amelyek az első szerb diszkont-légitársaság, az Air Maxi színeiben viszik az utasokat Belgrádból a turistaparadicsomokba, írja a Világgazdaság.

Egy évig tart az M5-ös felújítása 

Megkezdte az M5 autópálya-felújítási munkálatait az AKA Rt. - közölte a cég csütörtökön. A jövő év június végéig tartó program miatt a legforgalmasabb nyári hónapokat kivéve jelentős forgalomeltereléssel kell számolniuk az utazóknak, írja a FigyelőNet.

BAA: 7,7 százalékkal több utas márciusban 

Anglia legnagyobb reptérüzemeltető cége, a BAA jelentése szerint 7,7 százalékkal nőtt a márciusi utasforgalom az általuk kezelt repülőtereken a tavalyi év azonos időszakához képest.

Wizz Air: frankfurti járatnyitás 

A Wizz Air diszkont-légitársaság március végén indította első járatát Frankfurt Hahn repülőterére.

Érdekellentét az utaztatók között?   

Levelet írt szerkesztőségünknek egy vidéki utazási iroda tulajdonosa, amelyben néhány hazai utazásszervező gyakorlatára panaszkodott. Véleménye szerint ezek a tour-operátorok különböző eszközökkel azt próbálják elérni, hogy az utasok közvetlenül náluk foglalják le útjukat, kihagyva a közvetítőt. Közben kiderült, hogy egy harmadik tour-operátor, a Jordan Tours szintén új, egyes viszonteladók szerint számukra hátrányos, az utas direkt csekkes befizetését előíró szerződéssel állt elő márciusban. Mivel azonban sokan nem voltak hajlandók aláírni az új szerződést, végül mégis meghagyták a banki átutalás lehetőségét is. A kérdéssel kapcsolatban kikértük a MUISZ, egy független jogi szakértő és a Magyar Turisztikai Hivatal álláspontját. Székely György hivatalvezető-helyettes azt hangsúlyozta, hogy ez egy olyan üzleti vita, amely nem a hatóság jogkörébe tartozik, mivel erre nem terjed ki az utazásszervezői jogszabály, az érintett felek közötti szerződést a polgári törvénykönyv előírásai szabályozzák.  

Wizz Air: változás a római járatok menetrendjében 

Az olasz kormány döntése alapján április 7. és április 8. között lezárják Róma Ciampino repülőterét és korlátozzák a Fiumicino repülőtér forgalmát is.

Sokan érdeklődnek a Malév iránt 

Meglepően sokan, tizennégyen jelentkeztek a Malév fél éven belül harmadik, meghívásos privatizációs pályázatára.

Szezon előtti körkép a kiutazási piacról   

A turisztikai főszezon kezdetén számvetést végeztünk: ki hová szervez külföldi utakat, melyek az új desztinációk, termékek. Az idei szezonra jellemző, hogy kevés új charteres üdülődesztinációval, de a korábbiaknál gazdagabb körutazási, illetve városlátogató kínálattal rukkoltak elő a túraszervezők.

Mystery Shopping – előfoglalási akciók 

Az előrelátóbb utazók már most nézelődhetnek, milyen utakra érdemes befizetni a szezonban. Különösen azért, mert az utazási irodák akciói közül nemcsak a last minute utak lehetnek anyagilag kedvezőbbek, hanem az előfoglalási akcióval hirdetett utak között is érdemes válogatni. Mystery shopping módszerrel ismét három hazai utazási irodát vizsgáltunk. Az is érdekelte a tesztelőket, hogy milyen előfoglalási akciókat és milyen feltételekkel tudnak ajánlani az iroda munkatársai. Tesztvásárlóink valós, potenciális ügyfélként fellépve érdeklődtek, majd a fogyasztó szemszögéből megélt tapasztalataikat rögzítették az irodákban tett látogatásuk alapján. (Az eredmények nem az irodák általános tevékenységét jellemzik, adott tesztvásárlás tapasztalatait írják le.)  

Nem kelt el a Malév 

Az ÁPV Rt. tegnapi közleménye szerint eredménytelen volt a Malévra kiírt tendert, de az érvényes pályázatot, illetve szándéknyilatkozatot benyújtó érdeklődőkkel további tárgyalásokat folytat az értékesítésről.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!